PÉCSISÉGEMBEN OTT VAN A DUNA
avagy…
A MEGÉRTÉS KÍSÉRLETE.
Interjú Aknai Petivel, a Busók Nyomában Futófesztivál Írónagykövetével.
Aknai Peti neve egyre ismerősebben cseng az a kortárs szerzők nevei között, de aki ismeri, tudja, hogy nem az a klasszikus, könyvek fölé görnyedő, testnevelésből felmentett írófigura. Nagyon nem! Sportos alkat, focipályán is megállja a helyét, és nem először vesz részt olyan eseményen, ahol a sport és az irodalom találkozik. Most a Busók Nyomában Futófesztivál Írónagyköveteként köszönthetjük. Aki egyben futónagykövet is! Beszélgetésünkben nem a futásról kérdeztük, hanem arról, ami talán a legfontosabb számára: az írásról.
– Peti, sokan ismernek sportos alkatodról, de mi most a tollforgató oldaladra vagyunk kíváncsiak. Mikor döntötted el, hogy az írás az életed része lesz?
Az önkifejezésnek valamilyen formája kisgyerekkorom óta része az életemnek, de hát kinek nem? Először talán nem is a foci, hanem az autóversenyzés fogott meg, édesapám révén. Kijártunk Mecsek Rallyra is: ültünk a hegyoldalban, közben mesélt Fittipaldiról, Niki Laudáról és az autóikról. Ebben a korai időszakban csak Laudákat rajzoltam: a matricás Ferrarit, a piros siltest, szikrát, lángokat, a sebességet. Az első nagy kedvenc. Bár végül nem az autóversenyzés lett az utam, a mozgás és a sport mindig fontos maradt. A foci különösen: a dühöngőben nőttem fel. Mostanában megint megjelentek ott a srácok. Néha megállok és nézem őket. Rendszeres írásgyakorlatról onnan beszélhetünk, hogy megtaláltam azt a hangot, amit annyira kerestem, és ezt ki is tudom tartani.
– Gyerekkorunkban egy grund választott el minket egymástól, te egy másik bandához tartoztál – bár voltak közös barátok is –, de már akkor is szeretted a megélt élményeket. Az első történeted mire emlékszel, miről szólt?
Ezzel a történet-dologgal néha zavarban vagyok: egyre gyakrabban vannak olyan történeteim, amik nem is tudom pontosan, miről szólnak. Hogyan ragadod például azt, hogy ülsz a Duna-parton, és nézed a vizet? Van mozgás, persze, de ami történik, az inkább benned zajlik: belső film pereg.
Talán ezért is nehéz megmondani, melyik volt az első valódi történetem, mert már akkor is inkább élményeket próbáltam rögzíteni, semmint konkrét sztorit mesélni.
Másfelől meg igen, gyerekkoromban történetmesélő emberek vettek körül. A nyarakat egy Duna-menti kis faluban töltöttem anyai nagyanyámnál, aki néptanítóként végigélte csaknem az egész huszadik századot. Ehelyütt meg kell jegyeznem, apai nagyanyám az Alföld túlsó felén tette ugyanezt. Mindkettejüknek sokat köszönhetek. A falu és környéke nekem minden nap komoly kalandot jelentett, nehéz ezek közül szelektálni. De ha nagyon muszáj, kiemelek egyet.
A múlt század nyolcvanas éveiben a világ egyik legnépszerűbb politikusa volt Jasszer Arafat. Többször járt Magyarországon, fogadta Grósz elvtárs is. Emblematikus figurája a világpolitikának – ma úgy emlékszem rá, nem volt híradó nélküle. És volt egy ember a falunkban, a Miniszter – ez volt a ragadványneve –, kísértetiesen hasonlított Arafatra. Egy forró nyári napon gondolt egyet: a faluban úgysem történik semmi, hát most majd fog! Szerzett egy piros ezerötös ikerlámpás Ladát utánfutóval, amire felraktak egy forgós műbőrfotelt – ez lett az elnöki jármű. A fejére tekert egy kockás kendőt, beült a fotelba, maga mellé vett két katonai gyakorlóruhás „arabot” és kihajtottak a Duna-partra. Óriási ováció övezte a látogatást a strandon és a kuglizóban egyaránt, ahol az ál-Arafat ünnepi beszédet is mondott – oroszul! Tovább is van, persze, de a poént nem lövöm le. Megírtam egy novellában, Jasszer Arafat Zádorpusztára látogat, ez a címe.
– A Busók Nyomában Futófesztivál Írónagyköveteként az irodalom és a mozgás találkozásának szimbóluma lettél. Szerinted milyen párhuzam van egy jól megírt történet és egy jól felépített sportteljesítmény között?
A szimbólum erős (nevet). Amúgy kimondtad a kulcsszót: mindent fel kell építeni. Minden értékelhető teljesítmény mögött munka van, ezt nem lehet megspórolni az irodalomban és a sportban sem. A magyar irodalom egyébként rendkívül gazdag a sport tematikájú szövegekben. Nekem is van készülőben lévő kötetem erről, Lábtangó – avagy egy szeniorfocista feljegyzéseiből ez lesz a címe, ha egyszer elkészül. Te is benne leszel valahogy!
– Nem először vagy vendége olyan eseménynek, ahol az irodalom és a sport találkozik. A Palkonyai Dűlőfutáson dedikáltál is. Hogyan élted meg ezt a kettősséget, és mit gondolsz, mennyire lehet az irodalommal megszólítani a sportot szerető embereket?
A sport és az irodalom életforma, nálam a kettő egybeesik, ezért a meghívások is gondolom. A feleségem is fut, itt is indul, őt mindig kísérjük a kislányommal. Palkonyára rendszeresen visszajártam, nagyon közel állt hozzám az a szellemiség, amivel ott találkoztam. (A napokban hallottam, hogy vége, ezért a múlt idő – és nagyon sajnálom.)
Mára az irodalom sokat veszített a pozícióiból, és ennek nagyon sok összetevője van a digitalizációtól kezdve a közoktatás állapotán keresztül a könyvpiacig. Pedig a kultúra nem luxus, sőt: életmentő is tud lenni. De ezt úgy is mondhatnám, hogy ha szareső hullik a kultúra az esernyő… Fel kéne ismerni. A sport esetében ez sikerült, gondoljunk csak a TAO-rendszerre. A kultúra ebbe miért nem fért bele? Értelmes emberi élet nehezen képzelhető el minőségi kultúrafogyasztás nélkül.
– Tudjuk, hogy a Duna számodra nagy szerelem. Tudom, hogy megjelenik ez valamilyen formában az írásaidban. De melyik a legemlékezetesebb történeted, amelyet a folyó ihletett?
A folyó sokszor akkor is ott van, amikor nem közvetlenül róla írok. Készülök egy novelláskötettel is, ebben a Duna-szövegek külön ciklusba kerülnek, remélem idén kijön, most kiadót keresek. Különös ez: én már Pécsett születtem, mégis, azt kell mondjam, az én pécsiségemben nagyon ott van a Duna.
– Ha most egyetlen mondatban kellene összefoglalnod, mit ad számodra az írás, mi lenne az?
„Húú, ez kemény! A szavakat is nehezen szedem össze ehhez, nemhogy a mondatot. Az írás a megértés kísérlete – és éppen ezért izgalmas.”
– Peti! Találkozzunk 2025. március 1-én a Busók Nyomában Futófesztiválon!
(Horváth András)
ÉRDEKEL EZ A MOHÁCSI FUTÓFESZTIVÁL: MEGNÉZEM ITT