Örömmel mutatjuk be nektek a mohácsi „Busók Nyomában Futófesztivál” 2025-ös következő futónagykövetét, Dr. Cselik Bencét, aki a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa (lassan már docense). Főként sportos kurzusokat tart, és nem mellesleg a Magyar Korfball Szövetség elnöke is. Bence különleges személyiségével és szenvedélyével nemcsak minket, de mindenkit inspirál, hogy felfedezzük a futás örömét. Ez az esemény nem csupán egy futóverseny, hanem egy valódi élményfutás, amelyet az Élményzóna és a Selyemgyár Kulturális Negyed közösen szervez. A Busójárás hangulatát idézve nemcsak a hagyományokat, hanem a mozgás örömét is ünnepeljük.
Én magam Bencével először a 2006-os (jó Ég!) International Culture Week in Pécs (ICWIP) rendezvényen dolgoztam együtt, majd később közösen szervezhettük az egyetemen a rekreáció szakos hallgatók szakmai gyakorlatát, ahol földön, vízben, levegőben és jégen tevékenykedtünk már. Azóta is mindig lenyűgöz az a lendület és kitartás, amellyel Bence minden feladatot megold. És bizony nagyon jó sportbarátok lettünk!
A következő kérdések segítségével szeretnénk közelebb hozni hozzátok futónagykövetünket, hogy ti is megismerjétek, miért olyan különleges számára a futás, és mit jelent neki ez az életforma.
-Emlékszel arra a pillanatra, amikor először húztál futócipőt? Mi motivált, milyen érzésekkel álltál neki, és hogyan emlékszel vissza az első futásodra? Mesélj arról, mi vonzott a futáshoz, és hogyan indult ez a kapcsolat!
Antal Zoli barátom (akit szintén 2006 (jó Ég) ICWiP óta ismersz) kérdezte meg tőlem egyszer talán egy 2011-es Pécs-Harkány előtt, hogy nincs-e kedvem beugrani a váltóba, mert kiesett az egyik ember. Sportszakos egyetemista voltam akkoriban, aktívan kosárlabdáztam, de előtte még 7-8 km-nél többet nem igazán futottam sosem. Egyből kaptam egy 10-est 🙂 persze se futócipőm, se felszerelésem nem volt. Egy Fila kosárcipőben és egy susogós melegítőben meg egy ICWiP-es pólóban futottam le a távot. Viszont olyan jól éreztem magam közben és annyira megtetszett az egész hangulata (és nem mellesleg egész jó időt is futottam), hogy egyből megfertőzött. Zoli ekkor már azt hiszem több ironman teljesítésen is túl volt és bevitt ebbe a közegbe, ahol egyből otthon éreztem magam és azóta is jó barátságot ápolok az ott megismert sporttársakkal. (Hajrá Fittbike SE!)
-Ha egy mondatban kellene összefoglalnod, mit jelent számodra a mozgás és a futás, mit mondanál? Hogyan kapcsolódik a mindennapjaidhoz, és mit ad neked érzelmi, mentális vagy akár spirituális szinten?
Nekem a sport és a mozgás az életem és a mindennapjaim része, mindig is az volt és remélem az is lesz. A munkám is e köré épül és már kisgyerekkoromban tudtam, hogy a sporttal szeretnék foglalkozni. Én a futást arra használom, hogy gondolkodjak. A munkám nagy része, hogy „problémákat” kell megoldanom. A futás egy jó alkalom rendezni a gondolataimat és új ötleteket kigondolni közben. Sokkal jobb, mint szenvedni és azon filózni, hogy mikor lesz már vége az edzésnek. Volt szerencsém nekem is teljesíteni már több félmaratoni, maratoni távot és büszkén Iron Man-nek mondhatom magamat. Itt azért megismeri magát az embert, eljut egy olyan szintre, amit azért egy átlagember nem mondhat el magáról. Vannak ennek megható és magasztos pillanatai is, szerencsére volt szerencsém egy-egy célbaérés után átélnem ilyenek. Futni jó!
-Volt-e olyan futásod, amikor teljesen flow-élményben voltál? Csukd be a szemed, és képzeld el újra azt a pillanatot! Hol voltál, milyen tájat láttál magad körül?
Tavasszal szeretek a legjobban futni, amikor már az éppen virágzó fák illata és a kellemes napfényben lehet futni. Egyszer emlékszem egy olyanra, talán egy maraton előtti hosszú futásnál, kb. 28-30 km-nél jártam, hogy úgy éreztem magam, hogy most bármeddig eltudnék futni……de csak hazáig futottam még 2 kilométert.
-Van-e egy különleges emléked, ami futás közben történt, és amely örökre megmarad a szívedben? Lehet ez egy váratlan fordulat, egy megható találkozás, vagy egy olyan pillanat, ami igazán különlegessé tette az adott futást.
Te most biztos arra vagy kíváncsi, amikor az anyósom kertjében lefutottam a maratont a COVID alatt, de amúgy kettő ilyen pillanat van bennem, amire mindig emlékezni fogok. Az Iron Man befutónál, amikor a feleségem várt a célban és láttam rajta, hogy őszintén örül annak, hogy most én boldog vagyok attól, hogy megtudtam csinálni, amit célul tűztem ki (pláne, hogy egy évvel több lett a felkészülésből egy biciklibaleset miatt). Illetve, amikor már a két kisfiam is várt a célban egy tüskésréti Fittbike-os családi napon és büszkék voltak apára, hogy ügyes volt.
