- Mit tartalmaz a részvételi díj?
A töménytelen sok élmény mellett a gyerekek az alábbiakban részesülnek:
– Napi háromszori étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna),
– Kiképzett, felnőtt játékmesterek biztosítása,
– Vezetett csapatépítő, élménypedagógiai programok - Mi a pontos helyszín és mit kell tudni róla?
Helyszín: PTE TTK, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
Gyönyörű környezetben lehetünk majd a gyerekekkel, ugyanis az egyetem botanikus kertje is itt található.
- Számlát tudtok adni?
Igen.
- Mi történik, ha reggel elkésünk a napköziből?
Semmi gond, de kérjük, törekedjen az időben érkezésre.
- Mikor kell reggel érkezni a napközis táborba?
Minden nap legkorábban reggel 07.30-tól lehet a gyerekeket a Napközibe hozni.
- Mikor lehet a legkorábban jönni a gyerekekért?
Minden nap 15.30-tól.
- Mikor lehet legkésőbb elvinni a gyereket?
16 óráig, de legkésőbb 16.30-ig.
- Vigyen zsebpénzt a gyermekem?
Nem szükséges, mert a napi háromszori étkezést biztosítjuk és automata sem áll rendelkezésre, illetve nem szervezünk olyan kültéri programot, melyhez plusz pénzre lenne szüksége a gyerekeknek. Ha mégis, akkor előre tájékoztatjuk a szülőket.
- A szülő hogy éri el az adott heti animátorokat?
Reggel és délután személyesen, napközben telefonon, a megadott telefonszámokon.
- Hány animátor lesz a gyerekekkel egy adott héten?
Minimum 2, egyébként pedig annyi, amennyit a létszám megkíván (erősen felkészített! 4 x 30 órás képzés, táborszervezői + animátor képzés)
- Milyen korosztályú gyerekek lesznek a napköziben?
Kalandnapközi: 6 -12 (+-1 év)
Angol kalandnapközi: 9 -13 (+-1 év)
Pályaorientációs tábor: Akik most mennek 7. vagy 8. osztályba
Katonai túlélő tábor: 8 -13 (+- 1 év)
- Hogyan oldjátok meg az életkori különbségeket egy táboron belül?
Csoportbontással.
- Buszjegyet kell biztosítani a gyereknek?
Nem kell, mert olyan kültéri programot nem tervezünk, ami busz használatához lenne kötve. Ha mégis elfordulna, az adott héten egy nappal előtte ezt jelezzük a szülőknek.
- Az étkezés hol fog zajlani?
Étteremben.
- A gyermekem ételérzékeny, így is biztosítva van-e az étkezés?
Igen, biztosítva van. Egyeztetés szükséges.
- Tiltjátok a mobilt? Teljes digitális detox van a tábor alatt?
A mobiltelefon illetve más elektronikai eszköz használata a táborban nem javasolt. Abban az esetben használhatja a gyermek, ha Önnel rendkívül indokolt esetben, elengedhetetlenül fontos ügyben kommunikálni szeretne. Kérjük, erre készítse fel gyermekét, hogy minél problémamentesebben élvezhessük a közös időtöltést. A szülő természetesen mindig meg fogja kapni az aktuális animátor telefonos elérhetőségét.
- Mi történik, ha a gyermek megbetegszik/rosszul lesz a táborban?
Ha bármilyen jellegű komolyabb sérülés vagy rosszullét történik, értesítjük a mentőket, azonnal megtesszük a szükséges óvintézkedéseket. Amint ez megtörtént, értesítjük a szülőket.
Szerencsére eddig egyikre sem volt precedens, sőt, az elmúlt 10 évben egyetlen sérülés sem történt, ami bármilyen intézkedésre adott volna okot.
- Gyermekem gyógyszeres kezelés alatt áll, tudják kezelni a helyzetet?
Igen, természetesen figyelni fogunk rá, előzetes egyeztetés szükséges ezzel kapcsolatban!
- Milyen felszerelést kell, hogy vigyen a gyerek?
Zárt cipő, szúnyogriasztó, naptej/napolaj, kulacs, időjárásnak megfelelő öltözet (pl. esőkabát), váltó póló
- A gyermek által okozott károkat ki téríti meg?
Az okozott károkért a gyermek szülője vonható felelősségre, ha szándékos a károkozás. Az Élményzóna történetében erre még nem volt precedens, pedig több, mint 1400 gyermek fordult már meg a táborainkban.
- Szüksége van gyermekemnek bármiféle speciális kvalitásra?
Kalandtábor, Katonai tábor, Pályaorientációs tábor: Nem, nem szükséges. A gyerekek játszva, könnyű feladatokon, játékokon keresztül fognak izgalmas élményeket szerezni, tanulni!Angol kalandnapközi: Igen, a gyermeknek szükséges minimum alapfokú angol nyelvtudás, mert az egész napközi angol nyelven fog folyni.
- Ha ovis a gyermekem és szeretne aludni ebéd után, meg tudjátok oldani?
Természetesen!
- Lehet-e saját játékot, plüsst hozni a táborba?
Igen, természetesen lehet, de a felelősséget a szülőnek/gyermeknek kell vállalnia érte.