+36 30 9937302

horvathandras@elmenyzona.hu

Blog

PÉCSI NYÁRI GYEREKTÁBOR AZ ÉLMÉNYZÓNÁVAL

Pécs – Gyerektábor az Élményzónával!

Itt a tavasz vége, lassan jön a nyár: a gyerektábor időszak. Sokan most kapnak a fejükhöz, hogy le kellene foglalni a táborokat. Még nem késő, de egyre sürgősebb, hiszen telnek be szépen lassan a táborok. Szerencsére mi egész nyárra hirdettünk. Ötféle tematikával, összesen 17 tábort és minket, az Élményzóna szakembereit is hívták más táborokba (zootábor, katonai tábor, szigetvári gyerektábor, Konfúciusz tábor, még Kadarkútra is, stvb.). Úgy gondoltuk, hogy jó lenne azért bemutatkozni, hogy kire is bízzátok a gyerkőcöket. Nézzük csak!

Horváth András vagyok, oktató, tréner. Életemben mindig is központi szerepet töltött be a mozgás és a tanítás és szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam két legnagyobb szenvedélyem, a pedagógia és a sport legjobb ötvözetére, az élménypedagógiára.

Munkám során oktatóként a hallgatóimat, és apaként kislányomat is igyekszem úgy nevelni, hogy saját tapasztalataikból tanuljanak a legtöbbet. Az Élményzóna alap filozófiája, hogy szándékoltan szokatlan helyzetbe hozzuk a résztvevőt, ezáltal kimozdítjuk a komfortzónából. Egyre magasabb kihívást jelentő feladatokon keresztül megismeri saját és társai határait.
Miközben játszik, gyakorlatokat végez, új ismeretekre tesz szert, így egyre magasabb szintű tevékenységeket tud elsajátítani. Fejlődik egyéni és társas kompetenciája, mely csapatszinten mutatkozik meg legjobban. És ne felejtsük, a csapat több, mint részek összessége. Miközben a „részek” fejlődnek, a csapat ereje megtöbbszöröződik.

Mi olyan tréningeket, programokat, nyári gyerektáborokat, vetélkedőket és akkreditált tréninget szervezünk, amik pontosan azokat a kompetenciákat fejlesztik, melyeket könyvekből, illetve a monitor előtt ülve nem lehet elsajátítani, mégis elengedhetetlenek a hétköznapi működésünkhöz.

Ebben remek segítség az élménypedagógia!

A feladatok megoldásai során fejlődik a problémamegoldó készség, a kreativitás, növekedhet az önbizalom, erősödhet a motiváció, fejlődik a vezetési, elemzési, tervezési és értékelési képesség, valamint a résztvevők megtapasztalhatják, hogy hogyan működnek csapatban. Programjaink hatékonyságát, az empirikus úton szerzett élmények, az előzetes felmérésünk alapján, az adott csoport sajátosságainak megfelelően összeállított, egymásra épülő szimulációs gyakorlatok és a hatékonyan koordinált tanulási folyamatok valamint a csaknem 20 éves tréneri tapasztalatunk biztosítják.

A programok indoor és outdoor környezetben is egyaránt lebonyolíthatóak, így időjárástól és alkalomtól függetlenül, egész évben megvalósíthatóak.

MEGNÉZEM ITT

GYEREKTÁBOROK